Bemutatkozás

Mediátorként, coachként és trénerként dolgozom.

Rendületlenül hiszek abban, hogy minden változás jó, mert lehetőséget nyújt a fejlődésre. Mindezek mellett vallom, hogy a  nyílt kommunikáció és a tudatos konfliktuskezelés minden nehézségen átvezet. Életünk során találkozunk helyzetekkel, melyeket külső támogatás nélkül megoldunk. Vannak azonban olyan esetek, amelyek nagyobb fejtörést okoznak, elakadást érzünk. Ilyenkor várhatjuk, hogy valaki megmondja, mit csináljunk.

Ez az, amire én egyik szerepemben sem vállalkozom.

Mediátorként, coachként abban támogatom a hozzám fordulókat, hogy kérdéseim és szakmai eszköztáram segítségével megtalálják azt az utat, amely az adott helyzetben nekik a legmegfelelőbb. Ezáltal fejlődjenek, ismerjék meg jobban magukat és a környezetüket. Azonosítsák, mi az, amire szükségük és hatásuk van. Hiszem, hogy ezzel a támogató megközelítéssel hosszú távon, az élet több területén hatásos eredményt lehet elérni.

lampa

 

Fizika – technika szakos tanárként kezdtem pályafutásomat. Később informatikai és mediátori felsőfokú végzettséget is szereztem, majd Lemma coach lettem. Foglalkoztam pedagógusok képzésével, amit banki tréneri, majd banki képzési és fejlesztési vezetői szerep követett, így szert tettem közoktatási és nagyvállalati vezetői tapasztalatokra is. Az elmúlt években és jelenleg is korábbi tanulmányaimra, tapasztalataimra támaszkodva egyéni, kis-, közép- és nagyvállalatai ügyfelekkel foglalkoztam, foglalkozom.

Árak:

Magánszemélyeknek:

  • Mediáció: 14.000 Ft / óra (bruttó ár)
  • Coaching: 10.000 Ft/óra (bruttó ár)
  • Stressz kezelés: 10.000 Ft/óra (bruttó ár)

Céges ügyfeleknek:

  • minden szolgáltatás egyedi egyeztetés szerint

 

Comments are closed